Choď na obsah Choď na menu
 


2016. június

Sporttábor

img_3428.jpg img_3501.jpg

Képgaléria

Napközis tábor

dsc_6080.jpg dsc_6397.jpg

Képgaléria

Határtalanul pályázat - „Felejthetetlen Felvidék”  

Tanulmányi kirándulás hetedikeseknek

Iskolánk, a Páter Bárkányi János Katolikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium, ez évben is bekapcsolódott az Emberi Erőforrások Minisztériuma által meghirdetett Határtalanul  pályázati programba.

E program keretében az EMMI lehetőséget ad a hetedik évfolyamos  tanulóknak, hogy ellátogassanak az anyaországtól elszakított területekre. Itt bejárhatják nemzetünk történelmének jeles helyszíneit és gyönyörű természeti tájait. Megismerkedhetnek kulturális, földrajzi nevezetességeivel, és az ott élő magyarok életével.

Intézményünk leendő hetedikesei a „Felejthetetlen Felvidék” című pályázatukkal 1.485 ezer Ft támogatást nyertek, melynek segítségével a Nyugat-Felvidékre látogathatnak el 2017. május 25-28. között. A programba 45 diák és 5 kísérő tanár vesz részt.

A kiránduláson szerzett élményeiket - reményeink szerint az ideihez hasonlóan - egy jó hangulatú, tartalmas témanap keretében osztják meg az iskolánk tanulóival.

Ismét együtt szurkoltunk 2016.06.22.

dsc_6007.jpg dsc_5868.jpg

Képgaléria

Tisztelt Szülők!

Rövid emlékeztető tájékoztatás a napközis táborba jelentkezett tanulóknak és szüleiknek.

tabor-2016.gif

A tábor időpontja: 2016. június 27-július 1. között szervezzük meg.

Felügyeletet minden nap 730-1630 -ig biztosítunk. A foglalkozásokat 9-16 óra között szervezzük. Gyülekező: 730-830 között.

A tanulók számára minden nap háromszori étkezést biztosítunk (tízórai, ebéd, uzsonna).

Kérjük, hogy a gyermekek sportos öltözékben érkezzenek (edzőcipő, tesicipő) – különös tekintettel a két tervezett kirándulásra: Hollókő, Salgótarján-Salgóbánya. Valamint kulacsot, esőkabátot, széldzsekit hozzanak magukkal.

Az iskolában zajló programok – kézműves foglalkozások, játékok – kényelmesebbé tételéhez váltócipőt is javaslunk.

A tervezett program röviden:

napkozis-tabor-2016.gif

* Felhívjuk a Szülők figyelmét, hogy kedden minden tanuló 800 óráig érkezzen meg az iskolába a tervezett program zavartalan lebonyolítása érdekében.

Minden résztvevőt szeretettel várunk!

A tanító nénik

sporttabor_2016k.jpg

Szent Gellért Ösztöndíj – 2016

A Pro Paedagogia Christina Alapítvány által meghirdetett pályázat keretében iskolánk 2 tanulója Szent Gellért Ösztöndíjban részesült. A tanulók a pályázaton nyert támogatást átvették. Bízunk benne, hogy a jövőben is hasonlóképpen tudjuk intézményünk tanulóit támogatni.

Tanévzáró ünnepség 2016.06.16.

dsc_5608.jpg dsc_5563.jpg

Képgaléria

Te Deum 2016.06.15.

dsc_5380.jpg dsc_5433.jpg

Képgaléria

Együtt szurkoltunk

SZÉP VOLT FIÚK! yes   HAJRÁ MAGYAROK! laugh

dsc_5082.jpg dsc_5094.jpg

Képgaléria

Tisztelt Szülők!

2016. június 16-án, csütörtökön 17 órakor az aulában tartjuk a tanévzáró ünnepélyt, melyre szeretettel várjuk a kedves Szülőket!

Kérjük, hogy a tanulók ünneplő öltözetben jelenjenek meg (fehér ing/blúz, sötét nadrág/szoknya, nyakkendő).

Iskolavezetés

2016. június 15-én, szerdán lesz az utolsó tanítási nap, amely 13 óráig tart.

Délelőtt a diákok ünnepi hálaadó szentmisén, Te Deum-on vesznek részt a templomban, ezért ünneplő öltözet szükséges.

Sportnap a Bárkányiban

Az idei tanév szeptemberében iskolánk felavatta az újonnan épített kézilabda rekortán pályát, melynek megnyitása után a gyerekek csapatokat alakítva különböző sportágakban versenyeztek.

A sikeres pályaavató után az Igazgató Úr biztatásával, és a tanulók lelkes hozzáállásával ismét szerveztünk egy olyan sportnapot, amelyet tovább bővítettünk. A színes, változatos programban, zenés, táncos előadások is szerepeltek. A sportnapot kézi szeres gyakorlatokkal, a tanulók által bemutatott talajgyakorlatokkal, gúlák építésével, régi idők tornászainak gyakorlatával, és nem utolsó sorban a kisgyerekek Judó bemutatójával tettük emlékezetessé. A gyakorlatok bemutatása után iskolánk tanulói ujjongtak, tapsoltak és együtt örültek a színvonalas műsornak.

dsc_4436.jpg dsc_4501.jpg

Képgaléria

A folytatásban az alsós tanulók akadálypályákon mutatták meg ügyességüket, gyorsaságukat 5 fős csapatokba szerveződve. A felső tagozatos, valamint a gimnazista fiúk és lányok kézilabdában, röplabdában és labdarúgásban versenyeztek.

dsc_4583.jpg dsc_4633.jpg

Képgaléria

A gyerekek mérkőzéseit követően gimnazisták válogatott csapatai mérték össze tudásukat a tanárok és a ferences rendház atyái és novícius testvérei ellen.

dsc_4699-.jpg

Képgaléria

Sportnapunk az eredmények kihirdetésével és az érmek kiosztásával zárult.

Ballagás 2016.

2016. június 10-én rendezték meg az iskolában a 8. osztályos diákok ballagási ünnepségét. A próbák az énekléssel kezdődtek, a diákoknak el kellett sajátítaniuk a ballagási dalokat, majd sor került a közösen előadott ének gyakorlására is. Ezt követte a szöveges próba, ahol a szerepet vállaló tanulók belefogtak az ünnepi műsor összeállításába. A gyakorlási folyamat általában fegyelmezetten, de jó hangulatban zajlott.

  A következő lépés az ünnepi műsor koreográfiájának elsajátítása volt. A végzős osztályok osztályfőnökeikkel közösen járták be az iskola folyosóit. A díszítés szépen elrendezett és igényes volt, amely illett a ballagókhoz és az ünnephez. A nyolcadikos évfolyam ezúton is szeretné megköszönni Ria néninek és a díszítő osztályoknak a munkáját. Emellett hálával tartoznak osztályfőnökeiknek, Marcsi néninek, Vali néninek, illetve Szilvi néninek, Bea néninek és Tomi bácsinak a próbák során nyújtott támogatásukért.

ballagas_2016_001.jpg ballagas_2016_002.jpg

Képgaléria

    A ballagó diákok köszönettel gondolnak a hetedik évfolyamos tanulókra, köztük Koleszár Csengére, aki konferálóként segítette a műsor gond nélküli lebonyolítását, illetve Bárány Grétára, aki a ballagtató évfolyam nevében búcsúzott a nyolcadikosoktól.

    A ferences rend nevében Posztós Erik testvér – a végzős évfolyam hitoktatója – szép szavaival köszönt el az iskolájuktól elbúcsúzó tanulóktól. Felhívta a tanulók figyelmét arra, hogy éljenek önmagukkal békében, keresve az igaz hitet, hogy bármikor bátra tükörbe nézhessenek. Sor került a jutalomkönyvek átadására is, ahol Szenográdi Tamás igazgató úr könyveket adott át a közösségi munkában részt vevő, illetve a kimagasló tanulmányi eredményt elérő végzősöknek. Szavaival azt kívánta a diákoknak, hogy „gazdagodjanak használható és meggyőződéses tudásban, éljenek szeretetfürdőben, és gyakorolják hitüket, hogy ráleljenek az igazi boldogságra”.

    Az iskolai búcsúztató után a diákok családtagjaik körében ünnepeltek.

Bagó Fanni, Baranyi Hanna Karina, Zsidai Kitti Szamóca

Megyei díjátadó ünnepség

Az Oktatási Hivatal Salgótarjáni Pedagógiai Oktatási Központja 2016. június 8-án a balassagyarmati Rózsavölgyi Márk Alapfokú Művészeti Iskolában rendezte meg az általános- és középiskolás tanulók tanulmányi- és művészeti versenyeinek Nógrád megyei díjátadóját.

img_3286-.jpg

Képgaléria

Az ünnepségen a dobogós helyezéseket elérő tanulók és felkészítő tanáraik vehettek részt. A meghívott vendégek az iskolai növendékeinek nívós hangversenyét hallgathatták meg először. Ezt követően a tanulók oklevelet és könyvjutalmat vehettek át eredményeik elismeréseként. A pedagógusok munkáját egy szál virággal és oklevéllel köszönték meg.

eredmenyek.png

Büszkék vagyunk tanulóink eredményeire, és köszönjük a szaktanárok felkészítő munkáját.

Gratulálunk az elért eredményekhez!

labdarugo-europa-bajnoksag-iskolankban-.jpg

Étkezési térítési pótdíjfizetés

  • 2016.06.14. /kedd/ 800-1600

Május-június havi étkezési térítési díj fizetés

  • 2016.06.08. /szerda/ 800-1600
  • 2016.06.09. /csütörtök/ 800-1600