44. A TÜRELMI RENDELET
13. 8. 2014
1.
|
___
|
Legtöbb református templomunk a 18. század végén és a 19. század elején épült. Hasonlítanak is ezek a templomok egymásra, kívül is és belül is.
|
2.
|
___
|
Templomaink nem az utcára nyílnak, hanem egy kertre, sőt nem is a fűutcák mellé épültek, hanem annak háttal, vagy a mellékutcákba.
|
3.
|
___
|
A 18. század végén megjelent türelmi rendelet, mely megengedte a protestánsoknak is a templomépítést, ezért épült olyan sok templom. De megtiltotta, hogy utcára, különösen főutcára nyíljanak.
|
4.
|
___
|
Sajnos II. József uralkodása alatt olyan változások történtek Magyarországon, amely megnehezítette a protestánsok életét
|
5.
|
___
|
II. József mindenben a saját elképzelése szerint döntött, nem gondolt alattvalóinak a javára.
|
6.
|
___
|
Távol állt II. Józseftől minden vallási türelmetlenség, 1781-ben kiadta a türelmi rendeletet.
|
7.
|
___
|
A római katolikusok is örültek annak, hogy II. József nem jár anyja, Mária Terézia nyomdokain. Pápától független katolikus egyházat akart létrehozni.
|
8.
|
___
|
II. József minden szerzetesrendet engedélyezett, nem volt fontos a számára, hogy közhasznú munkát végeznek-e vagy sem.
|
9.
|
___
|
A protestánsok üdvözölték II. József új egyházpolitikáját, mely megszüntette az eddig érvényes, a protestánsokra sérelmes rendeleteket.
|
10.
|
___
|
Minden olyan helyen, ahol legalább száz család élt, építhettek a protestánsok „oratóriumot”, azzal a megkötéssel, hogy torony és harang nem lehet benne, és nem nyílhat főutcára.
|
11.
|
___
|
A vegyes házasságból született fiúgyermekek követhették a nem katolikus apa vallását-
|
12.
|
___
|
A protestáns házassági ügyek intézését meghagyták a katolikus egyházi bíróság kezében.
|
13.
|
___
|
A protestánsok továbbra sem viselhettek semmiféle állami hivatalt, a hitükkel ellentétes esküt most is le kellett tenniük.
|
14.
|
___
|
A katolikus papok továbbra is látogathatták a protestáns betegeket, protestáns rabokat is a katolikus papok lelkigondozták.
|
15.
|
___
|
A katolikus püspököknek tilos a protestáns egyházakat látogatni. A protestáns szuperintendensek (püspökök) szabadon látogathatták gyülekezeteiket.
|
15.
|
___
|
II. József utóda, II. Lipót is folytatta a protestánsoknak több jogot adó politikáját. Az 1790-91-es országgyűlés törvényes alapokra helyezte a magyarországi protestáns egyházak szabadságát, megszüntette az eddigi, számukra sérelmes rendeleteket.
|
16.
|
___
|
Kimondták, hogy az ország minden polgára szabadon gyakorolhatja vallását, és ebben sem a király, sem a földesúr nem akadályozhatja.
|
Megoldás:
1.
|
i
|
2.
|
i
|
3.
|
i
|
4.
|
h
|
5.
|
h
|
6.
|
I
|
7.
|
h
|
8.
|
h
|
9.
|
i
|
10.
|
i
|
11.
|
i
|
12.
|
h
|
13.
|
h
|
14.
|
h
|
15.
|
i
|
15.
|
i
|
16.
|
i
|